Házvásárlás, felújítás, radiátor vásárlás

Talán az a legjobb, ha mindent az elején kezdek. A történet ott indult, hogy megismerkedtem Karcsival. Szerelem volt első látásra. Tudom, sablonosnak tűnhet, de tényleg azonnal beleszerettem. Persze, mint mindenkinek, vannak nehezebb időszakok az életében, ez nála is így volt. Akkor volt túl egy kapcsolaton, ami 5 évig tartott. Nem akart másik kapcsolatot, felejteni akart.

Egy munkahelyen dolgoztunk. Mind ketten pincérkedtünk egy Balaton parti étteremben. Az első időben persze próbáltam jeleket adni, tudtára adni, hogy tetszik, persze finoman, de miután hallottam a sztoriját, le is tettem róla. Az első időben még zavart, aztán összebarátkoztunk, és már nem is foglalkoztam azzal, hogy tetszik. Persze sok időnk a munka mellett nem is nagyon volt. Akkor volt csak időnk szórakozni, mikor az étterem zárva volt. De egy 12 órás pörgés után nem igazán volt kedvünk azzal foglalkozni, hogy szórakozni menjünk. Volt, hogy az étteremben maradtunk, megittunk egy két sört, vagy Dani, az egyik kollégánk tudott koktélt készíteni, így volt, hogy azt ittunk, beszélgettünk, szórakoztunk. Az egész személyzet olyan 15 főből állt, ha mindenki maradt, jó buli volt.

Az egyik ilyen alkalommal, ha jól emlékszem, valakinek a szülinapját ünnepeltük, és táncoltunk is. Persze a sokadik koktél után, már senki nem volt fáradt, és nekiindultunk szórakozni. Emlékszem, találtunk egy asztalon táncolós helyet, ahol régi zenék szóltak, amolyan éneklősek. Persze ide berobbantunk, és hajnalig szórakoztunk. Hazafelé tartottunk már, amikor annyira fájt a talpam, hogy levettem a szandált, és mezítláb sétáltam hazafelé. Úgy éreztem magamat, mint egy kislány, aki élvezi, hogy mezítláb csatangolhat. Karcsi jót mosolygott rajta, és ő is csatlakozott hozzám. Így sétáltunk a szállásunk felé, mikor félúton már nagyon lelassultunk. Ekkor megfogta a kezemet Karcsi, és húzott maga után. Én csak pislogtam rá, persze nem tiltakoztam. Azt hittem soha nem érünk a panzió bejáratához, és az ágyamba. A szoba ajtó előtt engedte csak el a kezemet, és pedig csak pislogtam rá a fáradt szemeimmel. Semmire nem vágytam jobban,mint hogy lefeküdjek aludni. Azért annyi lelki erőm még volt, hogy hálám jeléül egy finom csókot leheljek az arcára, aztán jó éjszakát kívánjak neki, és bezuhanjak az ágyamba.

Talán délután három körül járhatott, amikor felébredtem. Semmi zörgést nem hallottam, Szilvi a barátnő is aludt még. Egy jó zuhanyra, egy kávéra, és egy aszpirinre vágytam. Meg arra, hogy minél hamarabb vége legyen a mai napnak. Még fel sem keltem, de már fáradt voltam. Gondolom te is érezted már magadat így?. A konyhába vánszorogva botlottam bele Karcsiba. Mosolyogtam felé, láttam, hogy ő is elég nyúzott. Ő kedvesen üdvözölt, és felém lobogtatva kérdezte: aszpirint? Kérek feleltem neki, mindjárt kettőt is.

Kávéztunk, beszélgettünk, meséltünk egymásnak az életünkről. Most olyan más volt, mint régen. Felszabadult, olyan boldognak, gondtalannak tűnt. Nem is tudom, hogy meddig ülhetünk ott, míg el nem kezdtek szálingózni a többiek lefelé. Éreztem, hogy valami olyan más lett, megváltozott.

Persze annyira bátor nem voltam, hogy próbálkozzam, ezek után gondoltam, Kareszon van a sor. Sokat nem is kellett várnom, másnap este elhívott sétálni. Romantikus séta a Balcsi parton, kell ennél jobb? Persze odáig voltam, meg vissza, és a hold fénye mellett megkaptam az első csókomat is tőle.

Ez volt öt évvel ezelőtt. Nyár végén itt maradt a Balcsi parton, és thermostat-250556_640 (1)összeköltöztünk. Tavaly sikerült ez kis házat vennünk a szülő városomtól 5 kilométerre. Helyes kis paraszt ház, teljesen beleszerettem a házba. Persze arra volt pénzünk, hogy megvegyük, de felújítani nem, így apránként csinálgattuk meg. Tavasszal költöztünk be, mire a hideg elment, mert még nem volt radiátorunk. Nem rég sikerült azokat is beszereltetni, így most már itt fogunk lakni télen is. Ez lesz az első karácsonyunk a házunkban. Már nagyon várom.

Szép lassan olyanná alakítjuk, amilyet mi szeretnénk. Múlt héten volt Karcsi szülinapja, megleptem egy helyes kis vizsla kölyökkel. Tudom, hogy gyerek kora óta vágyott rá, így most ezt én teljesíthettem. Azt hiszem, ennél boldogabb már nem is lehetnék.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.