A zene ünnepe napelemes rendszerek közt

A zene az egyik legfontosabb dolog az ember életében. Nem mindenkiében ugyan, de szeretném azt hinni, hogy a legtöbbében. A zene ugyanis pont olyan dolgokra lett kitalálva, hogy csillapítsa az ember napi szintű problémáit. Egyfajta mentsvár, ide menekülhet mindenki, aki máshol nem lel vigaszt. Mindenkinek erőt ad, és lendületet, főleg akkor, ha nem csak hallgatja, de csinálja is. Sokan azzal takaróznak, hogy azért nem tudnak zenélni, mert botfülűek, nincs jó ritmus érzékük, vagy egyszerűen csak azért nem énekelnek, mert borzasztó a hangjuk. Én úgy hiszem, hogy a muzikalitás nem feltétlenül csak adottság kérdése, hanem nevelésé, és rengeteg gyakorlásé is. Az az ember, aki nem tesz le semmit az asztalra – gyakorlás szinten – leehet bármennyire is jó zenész, vagy lehet bármilyen jó hangja, ha nem képezi magát egy nulla marad. Mindeközben az, aki kevesebb tehetséggel van megáldva, de szeret zenélni, gyakorol, és minden egyéb idejét kitölti legalább a zenehallgatással, az előbbieknél sokkal többet érhet el.

Az utóbbi embereknek például nemzetközi ünnep lehet a zene napja, azaz október elseje. Van a családi baráti társaságban egy 15 éves kissrác, aki legalább 3 éves kora óta zenél. Leginkább klarinéton játszik. Egy végtelenül kedves, tehetséges és lelkes kissrácról van szó, aki olyan tüneményes szokott lenni, hogy amikor nagyobb családi, baráti rendezvény van, mindig eljátszik nekünk egy-egy rövid darabot. Ritkaság számba megy, de ez a fiatal fiúcska komoly zenén kívül mást nem is hajlandó meghallgatni, ami kész csoda, hiszen a szülei élnek-halnak a könnyű zenéért. De amikor a fiú is jelen van, akkor csak és kizárólag komoly zene szólhat.

Sokat szoktam beszélgetni ilyen alkalmakkor a fiúval, és nagyon kedveljük is egymást, ezért a zene világnapján elhívta az egész családot a hangversenyére. Sajnos csak én tudtam elmenni, de talán jobb is így, mert a családban én tudom egyedül értékelni a komolyzenét is. Olyan csodálatos helyen volt viszont a hangverseny, hogy azt kell mondanom, teljesen megérte elmenni. Egy belvárosi, kis eldugott galériára számítottam, ehelyett pedig egy gyönyörűen felújított, meseszép épületre bukkantam. Teljesen szakított a városi összképpel, mégis olyan gyönyörűen lett megcsinálva, hogy hiányzott volna az összképről, ha nincs ott.

Nem csak szép, hatalmas üvegpalotáról beszélünk, hanem egyben egy 100%-osan passzív házról. Ez már kívülről látszott, ugyanis a tetőn jól láthatóan sorakoztak a napelemes rendszerek. Az egész nagyon ízlésesen és letisztultan volt megcsinálva, ső a benti eligazítás során kiderült, hogy a tetőn látható napelemes rendszerek nem csak ennek, de a környező épületek energiahányadának nagy részét is lefedi. Jelen volt a galéria tulajdonosa és elképesztő dolgokat mesélt a látogatóknak a régi épületről, az egész felújításáról és a napelemes rendszerekről.

Maga a hangverseny időben kezdődött és mindösszesen csak két órás volt. Nagyon élveztem, mivel nagyon régen nem voltam komolyzenei rendezvényen. Szokatlan volt az a fegyelem, amit ott tapasztaltam, más volt a hallgató közönség reakciója, így nekem is ügyelnem kellett, hogy ne kiabáljak, éljenezzek minden darab végén, illetve ahhoz sem vagyok hozzászokva, hogy valami éppen abban az időben kezdődjön el és érjen véget, ahogy meg van hirdetve. Mégis hatalmas élmény volt, mert láttam az ismerős fiúcska arán, hogy itt igazán boldog, ez az ő világa, amiben teljesen kiteljesedhet, illetve ez az a világ, melyben ő igazán nagy lehet. Beszéltem is a szüleivel, hogy mik jelenleg a tervei a jövőre nézve, és mivel elvált szülők gyerekéről van szó, ezért már igen erőteljesen érzékelhető volt, hogy majd mind a kettő megpróbálja rányomni az akaratát. Azonban valahol a szívük mélyén tudták, hogy ez egyikük részéről sem lenne helyes, így a beszélgetésünk végén megnyugtattak arról, hogy egyiküknek sem célja olyan dolog ráerőltetése, amit nem akar a gyerek, szóval ha végül mégis úgy dönt, hogy csak a zenélésből akar élni, akkor megadják neki ezt az örömöt.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.